Díszpolgárok

Galuska Imre | Szabó Sámuel | dr. Fehér József

Szabó Sámuel (1919-2003)

Hírünk a világban
Kesznyéteni fafaragó a televízióban

Manapság ritkán adatik meg, hogy az ember pozitív szereplője legyen tévéműsoroknak. Épp ezért méltán keltett feltűnést, amikor a tiszaújvárosi televízió és a TV2 is majd félórás műsort sugárzott a közelmúltban Szabó Sámuel fafaragó népi iparművészről, mindannyiunk Samu bácsijáról. Ismerjük őt, de ugyan eléggé ismerjük-e, s eléggé megbecsüljük-e? S egyáltalán: közvetlen környezetünk megszokottan természetesnek vett értékeit és hagyományait ápoljuk-e? - ezekkel a kérdésekkel kerestem fel otthonában.

Érdeklődésemre elmondta, hogy neki a műsorból is azok a részek tetszettek, amelyek nem vele, hanem a munkáival foglalkoztak. Életrajza szinte nincs is, élete a munkája. 1919-ben született Tiszalúcon, s egyhónapos korától él Kesznyétenben. 13 évesen került el Tiszapalkonyára tanulni a kocsikészítést, a bognármesterséget. De ezzel csak kezdődött, nem befejeződött az életre szóló tanulás, hisz nyugdíjasként még a legutóbbi években sem restellt különböző tanfolyamokon és táborokban el-ellesni néhány fogást. 1973-ig önálló kisiparosként dolgozott, 1978-tól nyugdíjas.

A szekerek, hintók egészen az ötvenes évekig népszerűek voltak. A két világháború közt a rengeteg szekér mellett kb. tíz hintó volt a faluban (módosabb embereknek, tanítóknak, tiszteletesnek). Egy szekér kb. 250-280 pengőt ért a kovácsmunkával együtt (egy tehén kb. 100 pengő volt), egy hintó pedig akár 500 pengőt is. Egy hintó famunkája mintegy másfél hónapot vett igénybe, s ugyaneddig tartott a kovácsnak is a vasalás. Samu bácsi segédeivel együtt életében 300 szekeret és vagy 35 hintót készített, ezenkívül számtalan hengert, szánt, faboronát stb.

Országos kiállításon 1958-ban szerepelt először. Az ekkor készített borsodi tulipános szekere ma is a Közlekedési Múzeumban látható. Nyugdíjasként inkább már csak apróbb tárgyakat, bútorokat farag - és persze játszótéri gyerekjátékokat. Csillebérc, Zánka után Kesznyétennek is készített egyet, de nem tudni, hogy annak mi lett a sorsa. Az általa faragott hősi emlékmű viszont községünkben is, Sajóhídvégen is a falu ékessége.

A fiatalokkal ma is szívesen foglalkozik. Kesznyétenből és Sajóhídvégről sokan járnak hozzá tanulni. Büszkék lehetünk rá, hogy itt él velünk egy alkotó ember, aki öregbítette hírünket a világban.

(KESZNYÉTENI KRÓNIKA, 1994. november)

Szabó Sámuel 1998. március 15-én kapta meg a díszpolgári címet.